A módosított 86/609 irányelv
Évente több, mint 115 millió állatot használnak fel a világ laboratóriumaiban [1]; ebből kb. 12 milliót csak az Európai Unión belül [2].
A 86/609/EEK irányelv, mely a kísérletezéshez és egyéb tudományos célokra felhasznált állatok védelmére vonatkozik, szabályozza Európában az állatkísérleteket. Ez az irányelv már több, mint 20 éves, és sürgős módosításokat igényel annak érdekében, hogy jobban védje a laboratóriumi állatokat, és hogy végső soron elérjük, hogy az állatok helyett sokkal fejlettebb, humánus alternatívákat alkalmazzanak. Most ezen törvény módosított változatának tervezete benyújtásra került.
A felmérések egyértelműen kimutatták, hogy az emberek nagyobb védelmet követelnek az állatoknak - az EU állampolgárok 79%-a véli úgy, hogy nincs elegendő támogatás európai szinten az állatkísérleteket helyettesítő alternatív módszerek kifejlesztésére és jóváhagyására [3]. Az új EU-s törvénynek tükröznie kell az emberek ilyen magas szintű aggodalmát, és alkalmaznia kell az Amszterdami Protokollt, mely kötelezi az EU-t a kutatásban használt állatok maximális védelmére.
Annak érdekében, hogy az emberek és az állatok egyaránt jól járjanak, végső célkitűzésként a nem kielégítő állatkísérleteket fel kell váltaniuk a sokkal precízebb és megbízhatóbb, állatokat nélkülöző módszereknek. A 86/609 irányelv módosított változata lehetőséget kínál Európának, hogy utat mutasson a világban az állatokat nélkülöző módszereknek, és hogy elérje, hogy az EU-nak célzott és megfelelő támogatottsággal bíró stratégiára legyen szüksége, mely a helyettesítő módszereket helyezi az új szabályozás középpontjába.
Kattintson ide a tervezetre tett válaszunk megtekintéséhez.
1. Taylor K., Gordon N., Langley G., Higgins W. (2008) A laboratóriumi állatok száma világviszonylatban, 2005-ben. Alternatíva a laboratóriumi állatok használatával szemben (ATLA), 36(3):327-342 – Igény esetén PDF formátumban is kérhető.
2. A Bizottság által a Tanácsnak és az Európa Parlamentnek megküldött ötödik jelentés, mely a kísérletekre és egyéb tudományos célokra felhasznált laboratóriumi állatok számára vonatkozó statisztikákat tartalmazza az Európai Unió tagállamaiban COM/2007/675 final.
![]()
2008-ban az Európai Közösség bemutatta a 86/609/EEK irányelv módosítási...
![]()
Az állatokat nélkülöző modern eljárások az orvostudomány legfejlettebb módszereit...